Mondókáskönyv, függöny

Időközben - és még a szülinapra időben - elkészültem a mondókás könyvvel és a veszprémi sötétítőfüggönnyel is.

A mondókás könyvről nem tudom, mennyit írtam eddig, de a lényeg, hogy ugyebár a rengeteg utánajárásnak, szorgalmas összeszedésnek köszönhetően szép kis gyűjteményem kerekedett mondókákból, versikékből.
Időnként elővettem, rendezgettem, pár oldalt ki-kinyomtattam, megtanultam, mondogattam. De még mindig jó sok van, amit nem tudok, bár jól jönne néha.
A kinyomtatott papíroknak az lett a sorsa, hogy Réka összegyűrte, meg sosem találtam őket amikor éppen kellettek volna, és megint kinyomtattam, aztán meg több lett meg egyszerre.

Úgyhogy elhatároztam, ezekből is készítek könyvet, később emléknek milyen jól jöhet majd.
Nehezen találtam előre fűzött üres könyvet (eredetileg én akartam fűzni, de ahhoz meg végképp nem találtam anyagot), aztán a veszprémi kézművesboltban egyre ráakadtam.
A kérdés az volt, hogy hogyan nyomtatom bele a mondókákat, mert azt a mennyiséget kézzel írni,pláne nekem, hajmeresztő lett volna.
Hosszas utánajárás eredményeként (többszöri tanulópénz megfizetés után) kaptam színben megegyező pauszpapírokat. Mivel mást is vettem, csak itthon néztem hogy szép kis summa volt, és így már nemcsak az eszmei értéke lesz nagy a könyvnek..
Igyekeztem hát szépen elkészíteni. Tördeltem, szerkesztettem, betűt színeztem, dekupázsoltam, szórópisztollyal ragasztottam. A végén pedig ábrákat kerestem, gyűjtöttem, nyomtattam, vágtam és ragasztottam.
Még így is jó sok mondókám van a puttonyban. Azt majd máskor, másféle könyvbe...

A sötétítő függöny története egyszerűbb, bár ezzel is megszenvedtem. A veszprémi szobánk tetőteres, és az utazóágy csak egyetlen helyre fért be, ami pont az ablakkal szemben van. Minden fény Rékára esik, ahogy felkel a nap, már érezhető, ezért is vettem inkább magam mellé a hajnali ébredések után, mert ott meg jó sötét volt.
Már régóta akartam függönyt, de nem volt ötletem, B. mondta hogy lehetne tépőzáras megoldással. Ikeában kaptam piros mintás anyagot, de mivel azon átsütött volna a nap, kerestem és kaptam is ugyanott piros vásznat. A kettőt összevarrtam, ráragasztottam a tépőzárat, meg persze az ablakszélre is és már kész is volt.
Bonyodalom csak annyi kerekedett, hogy néhányszor rosszul szabtam ki egyiket-másikat (pl. fejjel lefelé a minták vagy azért mert B. rosszul mérte le), és emiatt elfogyott az anyagnak az a része is, amit ágyneműre szántam..mehetek megint majd az ikeába..
Meg itthon a varrógép elkezdett rosszalkodni az egyiknél, egy idő után nem ment tovább az anyagon és felcsomósodott az alsó szál. A leírás alapján minden lehetségest kipróbáltam, de nem tudtam továbbhaladni, úgyhogy Anyósom varrógépén folytattam.
A végeredmény elég jó lett, csak nagyon közelről ne nézze meg senki :-))

  

Keresztelő

A keresztelőre szerintem - de tényleg nem akarok szerénytelen lenni - gyönyörű meghívókat készítettem. Kicsit elloptam az ötletet a szintén saját- és barátnő-készítésű esküvői meghívónkról, de úgy, hogy a hasonlóság, az alap ne legyen észrevehető.

Foltoskönyv

Ha már a könyvekről írtam, elújságolom, hogy elkészültem az egyik saját készítésű könyvvel. Azzal, amit varrógéppel varrtam, és amiben állatok látszanak. Foltoskönyvnek nevezem, mert kis ikonokat vágtam ki és varrtam különböző mintákra (sztem ez lehet a patchwork alapja is).Nehéz volt. Könnyű volt. Nehéz volt, mert semmilyen, az égvilágon semmilyen leírást nem találtam róla sehol. Mindent magam találtam ki...ez időbe, próbálkozásokba telt. Az is nehezítette a dolgom, hogy közben a varrógéppel is meg kellett ismerkednem. Még jó, hogy gyerekkoromban Anyu azért mutogatott dolgokat, így nem teljesen mint kínai nyelvvel találkoztam, hanem rémlettek dolgok. De akkor is időbe telt, míg rájöttem, hova, melyik varrásfajtát alkalmazzam, az orsót hogyan helyezzem be, hogy később ne akadjon el, ne kapja be a cérnát stb.
A fedlapra szintén nem volt ötletem. Először egyszínű, keményebb anyagút akartam, de nem kaptam jó anyagot, ami itthon volt az meg fekete, és nem illett hozzá. Próbálgattam, hogy a feketére teszek apró állatokat, tovább erősítve a foltozásos hatást, de nem tetszett.
Ahogy így próbálgattam, egy piros anyagot tettem a fedlapra és beugrott, hogy jó móka lenne, egy lógó nyelv, amit meg tud Réka huzigálni. Addig-addig gondolkodtam, míg a lógó nyelvből csőr lett, és egy madár. Ennek a megalkotása majdnem annyi időmbe került mint a többi lapé, de megérte szerintem. Még zörgő papírt is tettem bele, így zörög ha tapizzuk..
Tetszik a könyv :-). Nem mondom, hogy nem tudnék még mit tökéletesíteni rajta, mert igen, de megbeszéltem magammal, hogy legyen most elég ennyi. Majd a következőnél..
Az már jobban fog menni, mert ezekkel a tapasztalatokkal a hátam mögött azt mondhatom, hogy valójában könnyű megvarrni egy ilyen kis lapozgatót.

Már Réci is látta időnként részleteiben és hatalmas iránta az érdeklődés :-) Kíváncsi vagyok, mennyit játszik majd vele.
Kötődik egy nagyon vicces történet is a készítéshez. Már a finisben voltam, nagy hajrában, amikor az alvásidő alatt sikerült is megcsinálnom a kitűzött szakaszt, a fedlapot felvarrni. De elrontottam, és ébredezett Réka. Amíg a kiságyában volt, gyorsan visszafejtettem az elrontott részt (ezt is sokszor kellett csinálnom...sőt ez vett a legtöbb időt igénybe, elrontani 1-2 perc alatt is lehet, jóvátenni meg hosszan..), és miután kivittem Bubut az étkezőbe, gondoltam, hogy azt a pár percet kibírja, gyorsan megvarrom még egyszer. Ő mellettem állt, és ahogy elkezdett zakatolni a varrógép, ütemre táncolt. Ha gyorsabban ment, gyorsabban, lassúnál ő is lassított.
Dőltem a nevetéstől, majdnem lefordultam a székről. Ezt látván, ő is nevetett és még jobban élvezte az egészet. Megint varrtam, oldalra sandítottam és röhögtünk. Annyira jó volt!
A végén már nem táncolt, hanem felkéredzkedett az ölembe. Így csináltuk az utolsó öltéseket..
Akkor jöttem rá, hogy nem értette, min nevetek, ő azt hitte, maga a varrógépezés jár ilyen vidámsággal. Ugyanis ekkor is, ha beindítottam a masinát, mutogatott rá és köszörülte a torkát a nevetéshez..

Cili elkészült

Nem írtam arról, mert nem akartam elkiabálni, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban műhelyem készletét kemény munkával feltöltöttem, és aztán megindult az érdemi munka is.

Egyszerre több dolgot is készítek, ami miatt a férjemtől kaptam is egy kis kritikát. Szerinte ugyanis csak egy dolgot kéne csinálnom, és akkor látnám az eredményt hamar, ami ösztönözne. Én viszont másképpen vagyok vele: türelemben sosem voltam kiemelkedő, bár többek szerint bizonyos dolgokhoz sokkal nagyobb türelmem van mint bárki másnak. A kézműves munkákhoz viszont tényleg nem volt soha - ezt most tanulom. Ahhoz, hogy a kezdő motiválás meglegyen, elkészítettem a papírtündért, cumis dobozt, zsepi tartó dobozt: ezek gyorsan mentek.
A többi munka azonban aprólékos, próbákat, időt, odafigyelést igényel. Úgyhogy ha az egyiket elunom vagy csak fél-1 óra áll a rendelkezésemre, akkor megyek a másikhoz, éppen ahhoz amihez kedvem is van, vagy olyan részt kell benne csinálni, amire elég ennyi idő.

Szépen lassan haladok, a cél 5 dolognál Bubu szülinapja. Mert persze minden neki készül :-). (A gyereknél nincs jobb, nagyobb motiváció!) Persze tudom már azt is, mit készítek neki Karácsonyra, mert ötletekben kifogyhatatlan vagyok.

A lényeg, hogy az "egyszerű" rongybaba már elkészült. Egyszerű, de ez a kinézete. Az elkészítési módja kívülről szintén egyszerűnek tűnik, de méretek és gyakorlat hiányában nem volt az. Minden egyes részét kétszer-, volt hogy háromszor varrtam. És mivel ez egy természetes anyagokból természetes módszerrel készült rongybaba, csak és kizárólag kézzel lehetett varrni. Így lett ugyanolyan, mint amilyennel nagyanyáink (talán még anyáink is) játszottak gyermekként.
Hogy miért Cili? Hát...először és másodszor is hímezni próbáltam a szemét és a száját. Elviekben kis szem és alig-száj kell neki...a hajpróbánál Zalatnai Cini jutott eszembe róla. Tisztára úgy nézett ki :-))). Ezért a Cini nevet szántam neki, de később átgondoltam, nem akarok erre a csöppet-sem-példaértékű-nőre emlékezni vele...márpedig a névről eszembe jutna. A Cili meg illik is hozzá az újból-hímzett szemmel és a filc-szájjal.
Ahhoz képest, hogy amatőr vagyok és ez az első baba, amit varrtam, nem is lett rossz. A lényeg pedig, hogy szívemet-lelkemet beletettem.
Különben meg a legjobb, hogy Réka véletlenül meglátta már többször is és odáig volt érte: sikongatott, nevetett rá, és rögtön vele akart játszani. Nem engedtem, mert mégiscsak az egyik szülinapi ajándéka lesz..
(Hamarosan létrehozok egy webalbumot a munkáim, és a munkafázisok bemutatása céljából).